Ma egy éve indult a Kívül tágasabb, ez idő alatt született 424 poszt és hála istennek a statisztika szerint 1,4 millió egyedi látogató, 2,7 millió látogatással és 3,2 millió oldalletöltéssel tisztelt meg minket azzal, hogy elolvasta, amit itt összeírtunk. Nem szeretnénk túl nagy feneket keríteni a dolognak (már tervezgetjük a megújulást, amihez akár a Ti segítségeteket is szívesen vesszük), de mégis arra gondoltunk, hogy valami újdonsággal kellene előállni.

Aztán némi tanakodás után az jutott az eszünkbe, hogy egy kedves barátunk Sri Lankára utazott, megkérjük, számoljon be a tapasztalatairól. Így aztán ma egy saját, exkluzív élménybeszámoló következik egy távoli vidékről, képekkel, ahogy kell.

Egyúttal biztatnánk mindenkit, hogy írja meg nekünk hasonló élményeit akár kommentben itt, vagy a Facebook-oldalon, esetleg e-mailben a kivultagasabb@hotmail.com-ra, szívesen megjelentetjük! Szóval szeretnénk kicsit elmozdulni egy közösségibb irányba.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

De lássuk akkor az útibeszámolót!

Találtam itt egy cyber-kávézót, ahol elég olcsó az internet, megpróbálok innen jelentkezni.

Már az idefelé vezető út is elég sajátosan sikerült, hiszen Budapestről Frankfurtig minden rendben ment, ám ott kiderült, hogy az utazási iroda elfelejtette közölni: a gép útban Sri Lankára leszáll Dubajban is, így aztán kész tények elé állítottak.

A második meglepetés akkor ért, amikor kiderült, hogy az utazási iroda állításával ellentétben a hotel Colombótól nem 1-1,5 órányira van – majdnem 3 órát buszoztunk, ami azért egy hosszú repülőút után nagyon nem mindegy... Pláne, hogy mindezt egy rozoga minibusszal kellett megtenni.

Még véletlenül sem panaszkodásképp mondom, de az év ezen szakában itt általában száraz idő van, kivéve, amikor nem. Most speciel pont a „kivéve” napok vannak, úgyhogy esőben érkeztünk meg.

Őrült szállodai árak

Ennyit a negatívumokról, mert egyébként gyönyörű helyen lakom, közel a tengerparthoz, az emberek barátságosak, néha talán túlságosan is. Állandóan megállítanak, szóba elegyednek, ráadásul elég jól tudnak angolul. (Érdekes, hogy bár rengeteg német turista is van, a német nyelv nem az erősségük.)

A szállodában elképesztő árak vannak: a boltban 60 rúpiáért (egy rúpia durván 2 forint) árult 1,5 literes víz a szállodában már 390 rúpia – igaz, a szobához minden nap jár egy fél liter ingyen...

Érdekes élmény volt itt karácsonyozni, nagyon jól megszervezték az estet, élő zenekarral (az mondjuk nem volt a legnagyobb előny, hogy olykor-olykor meglehetősen hamisan játszottak).

Sri Lanka szegény ország, így aztán tulajdonképpen nem meglepő, hogy elképesztő sebességgel csúsznak azok a bizonyos pénzek. Mást ne mondjak, a karácsonyi vacsorán lefizették a pincéreket, hogy jó helyre ülhessenek.

...és akkor jött a tombolajegy-árus

A fehér bőrű, szőke nők kortól függetlenül előnyben vannak, így aztán én megúsztam az előzetes borravalózást, így is körülugráltak. Óriási megtiszteltetés ért, mivel megkörnyékezett a tombolajegy-árus, felajánlotta, hogy kimehetek vele beszélgetni egy kicsit, amit fájdalommal a szívemben utasítottam vissza. :)

Ami a helyieket illeti, a szegénység ellenére azért az első benyomásaim alapján jobb a helyzet, mint például Indiában. Tisztábbak, jobban öltözöttek és finomabbak is (legalábbis a szingalézek).

Azt mondják, a pénznek nincs szaga, hát az ő pénzük leírhatatlanul büdös. Valami ócska papírra nyomtatják és elképesztő szaga van.

Nem szeretném ezzel befejezni, így aztán annyit még feltétlenül hozzátennék, hogy ennek a 17 millió lakosú, jórészt buddhista országnak egészen csodálatos, 2500 éves írott történelme van. Az egész ország tele van ókori városok, paloták, templomok maradványaival.

A kultúrájuk a rengeteg turista ellenére szinte érintetlen, a természet pedig egyszerűen káprázatos. Az egykoron Ceylon néven futó sziget Indiától délre fekszik, elképesztő homokos tengerpartja és buja növényzete van.”

A korábbi posztok közül ajánljuk:

Megoldódott minden idők egyik legnagyobb rejtélye? 

Káprázatos képek a hó- és jégvárosból

Itt az új sztár: Siku, a jegesmedvebocs

Nézegessen elképesztő hoteleket!

Politikusok nyírnák ki Jeremy Clarksont