Rendben, rögtön az elején elismerjük, hogy kastélyban, várban viszonylag kevés az átlagos, szinte mindegyikben van valami különleges. De a különlegesek között is vannak kiemelkedők, olyanok, amelyeket mindenképpen érdemes meglátogatni. Ilyenekből állítottunk össze egy csokrot, külön figyelve arra, hogy elérhető távolságban legyenek.

Egyébként sem volt nehéz dolgunk, hiszen a klasszikus kastélyok jórészt Európában (és a Közel-Keleten) terjedtek el. Az alább bemutatott darabok azonban mindenképpen kilógnak valamivel a többi közül.

Neuschwanstein, Németország

Ha romantikus kastély, akkor nem kérdés, hogy a bajorországi Neuschwanstein (a fenti képen) az egyértelmű győztes. Az osztrák határ közelében fekvő kastélyt II. Lipót II. Lajos építtette (mellesleg nem ez volt az egyetlen, és még terv szintjén is maga után hagyott jópárat), és egész egyszerűen olyan, mintha egy mesevilágban lenne. Tulajdonképpen ott is van, hiszen ez inspirálta a Disney Csipkerózsika-feldolgozásában a kastélyt. Meg tudjuk érteni...

Eilean Donan, Skócia

Nincs mese, személyes kedvencünk jön. Aki már látta, nem feledi, aki még nem látta, sürgősen nézze meg: a skóciai Eilean Donan a világ egyik legromantikusabb, legizgalmasabb, legszebb... leg...leg...leg... kastélya. A skót Felföldön fekvő vár ma már természetesen leginkább turistalátványosság, de a XIII. században, amikor megépítették még komoly védelmi feladatokat látott el, lévén fontos (vízi) kereskedelmi útvonalon feküdt. Évszázadokon át a MacRae klán birtoka volt – és ha már klánok: itt forgatták a Hegylakó egyes jeleneteit.

Predjama, Szlovénia

Egy dolog egy kastély egy szigeten, egy másik meg a sziklába vájva. Márpedig a szlovéniai Predjama éppen ilyen, a postojnai barlang szájában gyakorlatilag. Ma csupán csodálatos látvány, ám amikor a XIII. században megépítették, elsősorban kitűnő földrajzi helyzete, és az ebből adódó védelmi potenciálja volt az elsődleges cél (a turizmus fájó hiányában, hogy úgy mondjuk...). Ma persze özönlenek a turisták.

Windsor, Anglia

Lehet, hogy nem a legszebb, lehet, hogy nem a legrégebbi (bár a brit kormány szerint természetesen ez a legöregebb lakott kastélyok egyike, lévén II. Erzsébet egyik hivatalos rezidenciája), de hogy a leghíresebbek egyike, az biztos. Története egészen Hódító Vilmosig nyúlik vissza, nem egy postot, hanem egy egész könyvtárat meg lehetne tölteni az azóta eltelt ezer év kastéllyal kapcsolatos történelmével. Inkább bele sem kezdünk, akit nagyon érdekel, itt sok információt megtalálhat.

Prága, Csehország

Szinte halljuk a felhördülést: Prága igen, Buda nem? Mire a válasz: Prága igen, Buda nem. Már csak azért is, mert a prágai a világ egyik legnagyobb kastélykomplexumaként 70 ezer négyzetméter alapterületű. Ráadásul alapjait 880 körül rakták le, jelenleg itt őrzik a koronázási ékszereket és egyéb relikviákat.

Bled, Szlovénia

Újabb különleges helyszín, újabb fantasztikus kastély: a bledi tó egyik félszigetén egy sziklára épült ez a vár Szlovénia északnyugati részén. Először a XI. században említették, mint „sziklán álló kastélyt”. Előbb a stratégiailag kiemelkedő helyszín, majd a csodálatos panoráma miatt közkedvelt építmény volt és maradt, hiszen csak az elmúlt években megfordult itt az akkori amerikai First Lady, Laura Bush és Albert monacói herceg is.

Burghausen, Németország

A közel egy kilométer hosszú Burghausen a leghosszabb európai kastély. Már nem is meglepő, hogy a XI. századi nagy várépítési hullám idején alapították, és az évszázadok során ki is szolgálta mindenkori gazdáját, hiszen hadászati szempontból is fontos szerepet játszott. Ezért aztán nem is csoda, hogy folyamatosan fejlesztették a Münchentől mintegy 100 kilométerre keletre fekvő erődítményt.

Stalker, Skócia

Végezetül térjünk vissza Skóciába, mégpedig a Stalker kastélyba, amely egy szigeten fekszik. Sokan tartják a legmagányosabb kastélynak a világon, hiszen híd nem vezet a szigetre, a vár így megközelíthetetlen – legalábbis az év nagy részében, hiszen amikor a víz kicsit apad, akkor jó esetben szinte száraz lábbal át lehet kelni a szárazföldről. A Stalkert is elérte az Eilean Donan sorsa, amennyiben egy „filmszerep” még híresebbé tette: a Monthy Python Gyalog galopp című klasszikusában ez a XIV. századi vár is szerepelt.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on, ahol az itteninél bővebb tartalommal, linkekkel, érdekes sztorikkal jelentkezünk: ami ide nem fér, ott megtalálható! Aki Twitter-en követne minket, azt is megteheti.  Jó szórakozást!

Ha tetszett a poszt, akkor ajánljuk ezeket is:

A leghátborzongatóbb építkezés

Megdöbbentő szellemvárosok 

Lessen be a világ legdrágább ingatlanába!