Még csak ma egyhetes Harry, a (brit herceg után elnevezett) törpevíziló, de alighanem máris fajtájának legnagyobb sztárja. Amit, a képeket elnézve, meg tudunk érteni, őszintén szólva.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Ma egy hete, hogy egy dél-afrikai vadrezervátumban megszületett Harry, a törpevíziló, akit – miután anyja nem fogadta el – most emberek nevelnek. Harry igen értékes kis állat, hiszen alig 3000 példány él fajtájából a Földön.

A törpevíziló nevéhez méltóan nem is nagyon nő 90 centinél nagyobbra, úgyhogy Harryből sem lesz hatalmas példány, de még így is megiszik háromóránként 125 ml tejet.

Nagyon lelkesek voltunk, amikor Harry múlt csütörtökön megszületett. Szülei, Hilda és Herbert tavaly párosodtak, és mi türelmesen vártuk az eredményt. Hilda 210 napig volt várandós Harryvel. Sajnos gondot okozott neki az anyai szerep, így elvettük tőle a kicsit és most kézzel etetjük” - mondta a Cango Wildlife Ranch vezetője, Rob Hall.

Az első három hónapban muszáj éjjel-nappal vele lenni és etetni, ezt követően már képes lesz egyedül táplálkozni” - tette hozzá.

Harry megszületése már csak azért is igazi szenzáció, mert szakemberek szerint összesen 3000 példány él fajtájából vadon. A törpevízilovak (melyek a vízilovak méretének csupán az ötödét teszik ki) éjjeli állatok, akik jórészt a víz alatt töltik napjaikat, és csak éjszaka bújnak elő táplálkozni.

A korábbi posztok közül ajánljuk:

Újabb szexi képek Marilyn Monroe-ról

Évtizedek fogyókúrái

A „szocializmus legszebb arca” karrierről és a Playboyról

Pokoli történet a felhőkarcolók között

Szexista reklámok a közelmúltból