Egy meztelen fotó összehozta az egyiptomi konzervatívokat és liberálisokat – ennyi sikert mindenképpen elkönyvelhet Aliaa Magda Elmahdy.

A 20 éves egyetemista a Facebookra tette ki meztelen képét, így tiltakozva a szólásszabadság megnyirbálása ellen. Jobb időpontot aligha választhatott volna, hiszen Egyiptomban november 28-án parlamenti választásokat tartanak, így – az esetleges politika kárt csökkentendő – a liberálisok is gyorsan elhatárolták magukat, attól tartva, hogy a lépés – noha független tőlük – mégis a konzervatívoknak hajt majd hasznot.

A meztelenség még művészi kifejezőeszközként sem elfogadott az egyiptomi társadalomban, így aztán Aliaa Magda Elmahdy lépése jóformán példátlan abban az országban, ahol a legtöbb muszlim nő fejkendőt visel és még akik nem, azok is ritkán vesznek fel olyan ruhát, amely fedetlenül hagyná a karjukat vagy a lábukat.

A fotók „sikolyok egy erőszakos, rasszista, szexista, szexuális bántalmazásokkal teli és hipokrata társadalom ellen” - fogalmazott a lány a blogján, amelyet a hét eleje óta (ekkor tette ki a képeket) másfél millióan látogattak meg.

A meztelen kép (melyet ide kattintva tekinthet meg, aki elmúlt 18 éves) ráadásul egy olyan pillanatban került ki, amikor az ország amúgy is végletesen megosztott a februári forradalmat (és Hoszni Mubarak elnök elkergetését) követően. Az iszlámisták és a liberálisok élesen szemben állnak egymással.

Előbbiek meglehetősen keményen lépnek fel, például nem hajlandóak olyan televíziós műsorokban részt venni, hacsak a női műsorvezető fel nem vesz egy fejkendőt, vagy nem emelnek kettejük közé egy elválasztófalat, és kifejezetten a szaúd-arábiaihoz hasonló rendszert pártolnak.

Nem ez az első eset, hogy Aliaa Magda Elmahdy és (szintén botrányhős) blogger barátja, Kareem Amer próbálgatják az egyiptomi rendszer tűrőképességét. Az év elején például egy videót posztoltak, melyen egy közpark vezetőivel vitatkoznak, amiért azok megpróbálták kidobni őket a közterületről, arra hivatkozva, hogy túlzott szenvedélyt mutatnak egymás irányába.

Ha idáig eljutott, nem maradt más hátra, mint egy kattintás után csatlakozni hozzánk a Facebook-on – nem lesz egyedül, hiszen több mint 3500-an várják!! Ha van Twitter-e, akkor ott se hagyjon ki minket!

Ha tetszett a poszt, ajánljuk az alábbiakat is:

Ki nem utálja a politikusokat?

Ilyet még nem látott a parlamentben

Szexik, okosak és szemtelenek