A héten egyszer már megnéztünk magunknak pár hátborzongató útszakaszt a világból (ide kattintva lehet elolvasni, mit mondjunk, érdemes!), most folytatjuk a kalandozásokat. Célországaink között olyanok szerepelnek, mint Tajvan, India vagy éppen Románia. Induljunk is! 

Taroko Gorge, Tajvan

Kell némi bátorság, hogy nekiinduljunk, de bőven megéri, hiszen káprázatos kilátás fogad az út során. Ami igazán veszélyessé teszi, az a gyakori esőzés és az annak következtében kialakuló földcsuszamlások. Átlagosan évi 3-4 ciklonnal bízvást lehet számolni, ami alkalmanként egy méternyi csapadékot jelent. Úgyhogy nem érdemes figyelmen kívül hagyni az időjárás-jelentést.

Taroko egyébként a bennszülöttek nyelvén azt jelenti, hogy káprázatos, gyönyörű. Egészen az ötvenes évekig csak egy vasútvonal vezetett itt végig, akkor azonban Csang Kaj-sek úgy döntött, kell egy főútvonal keresztül Tajvanon. Az utat jórészt a nemzeti hadsereg katonái építették meg, alig négy év alatt, 1956-tól 1960-ig.

Dalton főútvonal, Alaszka

A meglehetősen elhagyatott út 660 kilométer hosszan vezet és eredetileg az olajkitermelést segítendő épült. Ami európai szemmel igazán döbbenetes, hogy ezen a több mint félezer kilométeren összesen három (!) település található, összesen 60 fős lakossággal.

Mindezt érdemes figyelembe venni, ha nekivágna az ember, amit semmi esetre sem tanácsos személyautóval tenni. Ha mindez (és a fogcsikorgató hideg) nem lenne elég, jó tudni, hogy a hatalmas teherautók hatalmas port kavarnak, ami gyakorlatilag nullára csökkenti a látótávolságot, ha mögéjük érünk. Arról már nem is beszélve, hogy éppen a nagy járművek miatt néha elképesztő gödrökbe futhatunk bele, ha nem figyelünk.

Zoji La átkelő, India

A Himalája hegyei között vezető út része az indiai nemzeti főútvonalnak, Ladakh és Kashmir között teremtve meg a kapcsolatot. Az első nehézség, hogy 3528 méter magasan halad, de ez a legkisebb gond – ennél komolyabb problémát jelenthet az erős szél, és az erős havazás. (Nem véletlen, hogy telente lezárják.)

Még a napsütés sem segít azonban azon, hogy az út rémesen keskeny és még véletlenül sincsen szalagkorlát. Szóval elég egy rossz mozdulat...

Transfagarasan, Románia

Csak” 90 kilométer hosszan kanyarog a Kárpátokban ez az út, de ez a 90 kilométer igazán hajmeresztő: tele van hajtűkanyarokkal, alagutakkal és meredek emelkedőkkel. A hetvenes években épült, természetesen Nicolae Ceausescu kommunista diktátor utasítására (remélhetőleg a terveket nem ő, vagy zseniális felesége, Elena készítette...).

Mint az akkoriban megszokott volt, a diktátori utasításra semmi sem volt drága, így például 6 millió kiló (!!) dinamitot használtak fel a hegyek berobbantásához. Természetesen az utat itt is jórészt katonákkal építtették, közülük negyvenen veszítették életüket.

Szecsuán-Tibet főútvonal, Kína

Egy pillantás a képre és már nincs is szükség szavakra... Az út (kb. a fent látható minőségben) 2412 kilométer hosszan kanyarog Csengdu és Lhasza között, áthaladva több tucat hegyen. A hajmeresztő pillanatok sora garantált.

Ennek ellenére (vagy éppen ezért...) rendkívül népszerű útvonal a turisták körében is, amin persze nem lehet csodálkozni, hiszen egyvalami letagadhatatlan: a táj gyönyörű.

Csatlakozzon hozzánk a Facebook-on, ahol itteninél bővebb tartalommal, linkekkel, érdekes sztorikkal jelentkezünk: ami ide nem fér, ott megtalálható! Ja, és fent vagyunk a Twitter-en is sztárhírekkel, érdekességekkel.

Ha tetszett a poszt, ezeket is ajánljuk:

Szédítő mélységek, káprázatos épületek

A leghihetetlenebb kastélyok

A legnagyobb tévedések