Az igazságügy-miniszter bocsánatkérésével zárult (?) az a hatalmasra dagadt botrány Nagy-Britanniában, amely azt követően robbant ki, hogy Kenneth Clarke bejelentette: a „kevéssé súlyos” esetekben megfelezhetnék a börtönbüntetés idejét, ha az elítélt megbánást tanúsít.


 A brit igazságügyi miniszter a BBC Radio 5 Live műsorában tett különbséget a „randi-” és a „súlyos, fizikai erőt és egy ellenállni akaró nőt” felvonultató nemi erőszak között. Kenneth Clarke arra a felvetésre, mely szerint minden erőszak ugyanolyan, kijelentette: ez nem igaz.

Amikor azt kérdezték tőle, hogy a nemi erőszak büntetési tétele átlagosan miért csak 5 év, azt felelte: „Ebben benne van a randierőszak is, amikor egy 17 éves szexuális kapcsolatba kerül egy 15 évessel. Egy súlyos nemi erőszak, fizikai erővel és egy ellenállni akaró nővel, komolyabb büntetési tételekkel jár. Őszintén szólva nem hiszem, hogy túl sok bíró adna öt évet egy erőszakos nemi közösülésért”.

Egy áldozat is megszólalt

A szerkesztők a miniszter mellett adásba tettek egy hölgyet is, aki korábban nemi erőszak áldozata volt. Gabrielle Browne „katasztrófának” nevezte a büntetési tételek esetleges felezését. Elmesélte, hogy ő 688 napig harcolt azért, hogy végül bűnösnek mondják ki az őt megerőszakoló férfit, ám mivel bűnősnek vallotta magát, a büntetését csökkentették.

A műsort követően kitört a gyalázat, több sajtóorgánum is követelte a miniszter távozását. Kenneth Clarke egy ideig nem nyilatkozott, majd (nyilván felsőbb utasításra) elkezdte körbejárni a tévéműsorokat.

Levélben kért elnézést

Közben a miniszter hivatala nyilvánosságra hozta azt a levelet, melyet a politikus írt a vele a rádióban vitázó hölgynek. Ebben az áll, hogy „minden nemi erőszak súlyos bűn”, valamint elnézést kért azért, ha esetleg szavai mást sugalltak volna.

A munkáspárti ellenzék természetesen azonnal követelni kezdte a politikus távozását. David Cameron kormányfő is megszólalt az ügyben, kijelentve, hogy bár magát az interjút nem hallotta, de a nemi erőszak „a létező legsúlyosabb bűncselekmények egyike, és elkövetői valódi büntetést érdemelnek”.

Alighanem felsőbb politikai nyomásra a kora este folyamán megszólalt Kenneth Clarke is: „Természetesen nem kívántam azt a benyomást kelteni és olyan szavakat választani, melyek azt sugallhatták volna, hogy nem minden nemi erőszak súlyos. Mindig is így véltem és egyáltalán nem állt leghalványabb szándékomban sem, hogy enyhítsük a büntetési tételeket”.

A brit miniszterelnöki hivatal nem volt hajlandó elárulni, hogy a kormányfőnek mekkora szerepe volt minisztere bocsánatkérésében és abban, hogy a politikus végül mégiscsak több interjúban próbálta tisztázni magát.

Kérdés persze, sikerült-e neki? Szerintetek?

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on, ahol az itteninél bővebb tartalommal, linkekkel, érdekes sztorikkal jelentkezünk: ami ide nem fér, ott megtalálható! Aki Twitter-en követne minket, azt is megteheti.  Jó szórakozást!