Rengeteg mítosz kering a középkorúvá válók életminőségéről, benne arról, hogy eltűnik a vágy, a férfiak fiatalabbra cseréli öregecskedő feleségüket, romlik az egészség, és még folytathatnánk. Megnézzük, mennyi igaz belőle.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Mielőtt belevágnánk a mítoszrombolásba, kis történeti kitérővel kell kezdenünk, mégpedig rögtön azzal, hogy a XIX. század második feléig a középkorúság, mint fogalom nem is létezett. Ekkoriban a legtöbb országban az emberek nagy része falvakban élt és egymás mellett dolgozott a földeken, kis házakban éltek – magyarul a generációk nem éltek olyan elkülönülten, mint manapság. A „középkor” mint fogalom csak a század végén jelent meg például az Egyesült Államokban.

Ha maradunk a tengerentúlon, a másik fontos jelenség az volt, hogy a századfordulóra a korábbi hétről háromra csökkent az átlagos gyermekszám, ami egyúttal azt is jelentette, hogy a nők 40-45 éves korukra befejezték a gyermeknevelést, viszont még állt előttük legalább 20 év.

A férfiak kevésbé voltak szerencsések. Jó példa erre a Ford-gyár, ahol a futószalag kifejlesztése nyomán egy autó összeszerelési ideje 12 és fél óráról (1913) másfél órára (1914) csökkent. Ez azt is magával hozta, hogy értékké vált a gyorsaság, ami a fiatalabb munkaerőnek kedvezett, így a 40 fölötti munkások hirtelen arra ébredtek, hogy nincs már rájuk szükség.

Manapság az 55-64 közötti emberek hatalmas gazdasági erőt képviselnek (legalábbis az Egyesült Államokban és nyugaton mindenképpen). Egy adat: a 35 millió amerikai középkorú már többet költ luxusautóra, utazásra, ingatlanra, kozmetikumra mint a hirdetők által mindig ájult tisztelettel figyelt 18-49-es korosztály.

Térjünk rá a mítoszokra és nézzük, mi igaz belőlük!

Kapuzárási pánik

Kutatások szerint a kapuzárási pánik jórészt kitaláció. Mi több: a 20-30-as éveikben járók sokkal nagyobb valószínűséggel élnek át olyan válságokat, amelyeket pedig a középkorúakkal azonosítanak. A felmérések szerint csak minden tizedik középkorú él át hasonlót.

Üres fészek szindróma

Ismét: a kutatások nem támasztják alá, hogy válságot okozna a felnőtt gyerekek kirepülése a családi fészekből. Ellenkezőleg: sok szülő éppenséggel élvezi az átmenetet, és büszke arra, hogy a gyermekek nevelésére szánt erőfeszítések eredménnyel jártak.

Fiatalabb feleség

A sztereotípia ellenére a középkorú férfiak nem hagyják el feleségüket egy fiatalabb nőért. A legtöbb házasság az első 8 évben bomlik fel. A középkorú párok között az utóbbi időben azért növekedett meg a válások száma, mert a második házasságok jutnak válságba az első nyolc éven belül.

Menopauza

Egy felmérés szerint a megkérdezett nők 62 százaléka „csak megkönnyebbülést” érzett a menstruáció elmaradásakor és csupán kevesebb mint 2 százaléka volt „kizárólag szomorú”.

A szex vége

Az egyik legelterjedtebb sztereotípia, hogy a középkorba lépve jelentősen csökken a szexuális aktivitás (egész iparág épült a különböző kiegészítőkre, gyógyszerekre, stb.), miközben sok kutató úgy véli, az elsősorban nőket érintő szexuális zavarok jelentősen túlbecsültek – a ritkább szexuális élet oka elsősorban abban keresendő, hogy a középkorú nőknek kisebb arányban van rendszeres partnerük, mint a férfiaknak.

Az egészség romlása

Több tanulmány is megerősítette, hogy a középkorúak egészségi állapota sok esetben jobb is, mint fiatalabb korban, mert nagyobb figyelmet (és több időt) fordítanak az edzettségi állapotukra, mint fiatalabban.

Eltűnő boldogság

Az igazság éppen az ellenkezője: egyre többen vallják azt, hogy a középkor életük legboldogabb szakasza. Míg a 40-es években rosszabb a helyzet, addig 50 fölött ismét egyre többen érzik elégedettnek és boldognak magukat.

A korábbi posztok közül ajánljuk:

Lehet-e egy egér rasszista?

A víz, ahogyan még sosem látta

Egy szívfacsaró döntés

Egy iszonyatos mészárlás képei

A világ, ahogyan még sosem látta

Nézze meg, hol laknak a sztárok!