Az amerikai nagyváros közel egymillió, eddig jórészt publikálatlan fotót tett közkinccsé New York történelméből. Rövid tárlatvezetés következik.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

New York város hivatalos archívumában mintegy 2,2 millió fénykép található, az első valamikor az 1800-as évek második felében készült. Ezekből válogatták ki az internetre felkerült 870 ezer fotót, szinte minden témakörben, legyen az épülő híd, hétköznapi utca vagy éppen véres maffialeszámolás.

A projektet négy év alatt sikerült befejezni és mostantól bárki számára elérhető. Ezekből válogattunk.

A legfelső kép 1908. július 29-én készült a Lower East Sideon található Delancy Streeten.

Van azonban ennél korábbi kép is, például ez az 1890 körül készült kép, melyen két kislány sétál a 42nd Street-en, jobbra pedig a korszak házhoz szállításait végző egyik cég, az Acker, Merrall and Condit járművei.

Visszaugrunk 1908-ba, egészen pontosan június 5-re, az épülő Manhattan Bridge-t látjuk másfél évvel a megnyitás előtt. Ráadásul teljesen csak négy évvel később készült el.

Ha már híd: a következő képen a Brooklyn Bridge-et festő munkások láthatók 1914. október 7-én, amint éppen festik a hidat – 31 évvel annak átadása után.

Persze ennél durvább képek is bőven akadnak a gyűjteményben. Mint például ez az 1918-as felvétel, melyen Gaspare Candella holtteste látható egy hordóba gyömöszölve Brooklynban.

A nagy gazdasági világválság sok ember életét tette (akkor is...) tönkre. Sokan váltak hajléktalanná, mint a képen látható férfi is, akit 1935-ben fotóztak le a kikötőben.

A válságot kevéssé érezték meg a gengszterek, hiszen a 30-as évek volt a maffia egyik aranykora, olyan legendákkal, mint a képen is látható Charles „Lucky” Luciano, akit nem véletlenül tartanak a New York-i szervezett bűnözés agyának. Ez a kép az 1936. április 18-i letartóztatásakor készült róla.

Békésebb vizekre evezve, megmutatjuk a maga idejében a világ egyik legszebbjének számító Központi Pályaudvart, méghozzá 1937-ből.

Rövid tárlatvezetésünket 1940. május 18-án fejezzük be, a Sixth Avenue és a 40th Street sarkán álló férfi kezében az újság címlapja azt hirdeti, hogy „A náci hadsereg 75 mérföldre jár Párizstól”.

A korábbi posztok közül ajánljuk:

Jennifer Aniston bazi nagy görög lagzija

Korrupcióval terjeszkedett a hipermarketlánc

Ön lakna ilyen épületben?

Világsztárok anno

Régi játszóterek világa