A módszer pofonegyszerű: minél több fiatal egyszerre bezúdul egy kisboltba, és fog, amit ér, majd egyszerűen kisétál. A megfélemlített eladó pedig mozdulni sem mer.

A legutóbbi eset múlt szombaton történet az amerikai Marylandben, ahol mintegy félszáz tinédzser árasztott el egy 7-Eleven üzletet. Az alábbi videón jól látszik, miként érkeznek hullámokban a boltba a közeli parkolóból.

A helyi rendőrség éjjel fél 12-kor kapott egy hívást az esetről, ám a kiérkező rendőrautókat látva a fiatalok gyorsan megpróbáltak lelépni. Volt, aki nem járt közülük sikerrel, hiszen a rendőrség hat, 16-18 éves fiatalt állított meg, és talált mindegyiküknél vagy valamilyen innivalót – a vásárlást igazoló blokkot természetesen nem.

Nem ez az első eset, hogy ilyen módszerrel rámolnak ki boltot – még augusztusban, a szintén marylandi Germantownban két tucat tini rámolt ki hajnali fél kettőkor egy kisboltot.

Az egyre súlyosbodó helyzet és a fokozódó erőszak miatt már felmerült, hogy Montgomery megyében megtiltanák a 17 évesnél fiatalabbaknak, hogy éjjel 11 és hajnali 5 között nyilvános helyen tartózkodjanak.

A tulajdonképpeni kijárási tilalom nagy vitát kavart, hiszen a támogatók mellett megjelentek olyanok is, akik kritizálták azt, mondván, megsérti a gyermekek jogait.

Ha idáig eljutott, nem maradt más hátra, mint egy kattintás után csatlakozni hozzánk a Facebook-on – nem lesz egyedül, hiszen több mint 3500-an várják!! Ha van Twitter-e, akkor ott se hagyjon ki minket!

Ha tetszett a poszt, ajánljuk az alábbiakat is:

Egy katasztrófa receptje

Egy zseniális fricska

Halálos injekciót adtak be a kórházban