Manapság az ember annak is örül, ha munkája van, a legritkább esetben válogathat és kifejezetten szerencsés, ha az a munkája, amit egyébként is szeret csinálni. Most vegyenek egy nagy levegőt és képzeljék el, hogy megkaphatnák az álommunkát. Mi lenne az?

A most következő lista egyik-másik munkáján persze lehet vitatkozni, de egy biztos: viszonylag kis fantázia szükségeltetik ahhoz, hogy mindegyikben meglássuk az álommelót.

Egy biztos: mindegyik jobb, mint nyolc órát állni a gyárban a szalag mellett, vagy ugyanennyit eltölteni egy irodában, ugyanannak a három embernek a fejét nézve. Szóval öveket becsatolni, indulunk!

1. Szigetgondnok

A leginkább kézenfekvő munkával indítunk, hiszen anno nagy port vert fel világszerte az a hirdetés, melyben egy trópusi szigetre kerestek gondnokot. A közel 35 ezer jelentkezőből a 34 éves Ben Southall lett a szerencsés kiválasztott, akinek munkaköri kötelessége úszkálni az óceánban, pihenni és egyáltalán: látványosan jól érezni magát.

Mielőtt elfelejtenénk: a hat hónapos szerződésért természetesen fizetés is jár, méghozzá 110 ezer dollár (ami ilyen melóért akkora összeg, hogy inkább át sem számoljuk forintba, ezzel is óvva a Kedves Olvasó idegrendszerét), és természetesen egy három hálószobás villa úszómedencével.

De nehogy azt gondoljuk, hogy egy ilyen állást olyan könnyű megszerezni! Eltekintve a másik 34 ezer 999 jelentkezőtől, a végén még egy kvázi alkalmassági teszten is át kellett esnie, amiben olyan rémes kihívások érték, mint a snorkelezés, relaxálás és (ó, borzalom, ezt mi külön át tudjuk érezni) a blogírásra való hajlam.

2. Luxuságy tesztelő

 

Ha már az előbb az álomszigetnél tartottunk, hagyjuk el a szigetet, de tartsuk meg az álmot (ugye, milyen frappáns átkötés?), hiszen következő munkánk nem más, mint a luxuságy-tesztelés. Aki pedig pénzért (egészen pontosan 1000 fontért, azaz 300 ezer forintért) alhat bennük, az nem más, mint a 22 éves Roisin Madigan.

A biminghami egyetemista az egyebek mellett a Savoy Hoteleknek is szállító Simon Horn nevű cég termékeit teszteli. Két kikötés van: az egyik, hogy délelőtt 10 és délután 6 között ágyban kell lenni a cég bemutatótermében, a másik, hogy az élményekről blogot kell írni. Megoldható feladatnak tűnik.

3. Vízicsúszda-tesztelő

 

A 29 éves Tommy Lynch nem sok időt tölt otthon, lévén egy év alatt több mint 40 ezer kilométert utazik munkahelyi elfoglaltságaiból adódóan. Rémes gond nyomja a vállait: luxusszállodákban kell tesztelnie a vízicsúszdákat.

Ráadásul évek óta űzi az ipart, 2008-ban például olyan helyeken járt, mint Mallorca, Egyiptom, Törökország, Spanyolország, Ciprus, Dominika és Mexikó. Az idei program sem hangzik rosszul: Görögország, Egyesült Államok (Florida), Jamaica és Ibiza. Mind-mind luxusszállodákban megszállva, csúszdázva...

4. Bordélyházi minőségellenőr

 

Gusztus dolga, de azért elmeséljük: az eredeti hivatását tekintve DJ Jaime Rascone némi mellékesként a chilei szexuális forradalomról írt cikkéhez gyűjtött anyagot a santiagói Fiorella Companions által üzemeltetett műintézményben, amikor a madám (maga Fiorella személyesen) felajánlotta neki a minőségellenőri munkát.

A férfi feladata a VIP escortnak (ez ugye az örömlányok elegánsabb megnevezése) jelentkező hölgyek felvételiztetése. Interjúztatni kell, aztán mindenféle pszichológiai teszteknek alávetni őket, majd fotók is készülnek, egészen addig, amíg végül hatan nem maradnak.

Ekkor Jamie Rascone minden férfiasságát bevetve (hogy is fogalmazzunk...) a végső tesztnek is aláveti őket, ráadásul ez nap alatt, ami azért lássuk be, még akár megterhelő is lehet. Akad papírmunka is, ugyanis részletes jellemzést kell írnia a hölgyek aktus alatti viselkedéséről. A nyomás nagy, így aztán egy hónapban csak egy ilyen felvételiztetés akad. De az is 70 alkalom évente...

5. Hivatásos borkóstoló és blogger

 

A helyszín Észak-Kalifornia borvidéke, közel félezer pincészettel, a feladat pedig egyszerűen a kóstolás, és az élmények megosztása a közösségi oldalakon. Havi fizetés: 10 000 dollár (a megbízás fél évre szól), és jár hozzá ingyen szállás is.

A felvételi folyamat egyébként meglehetősen egyszerű volt: egy videót kellett feltölteni a YouTube-ra arról, hogy miért te lennél a megfelelő ember a munkára. A gyorsaság itt sok pénzt ért: az elsőként jelentkező atlantai Hardy Wallace nyert.

6. Édességkóstoló

A bennünk felmerülő kínzó (és egyben irigységünket tökéletesen jelző) kérdés rögtön a gyermekmunka büntethetőségét célozza: jelesül, nem törvénytelen-e 12 éves kiskorút foglalkoztatni édességellenőrként (igen, jól érzik, esetleges üresedés esetén nagy duzzogva lehet, hogy megpályáznánk az állást)? Mindenesetre Harry Willshir tényleg úgy érezheti, valóra váltotta minden gyerek álmát, hiszen minőségellenőrként dolgozik az egyik brit édességgyárban.

Lehet, hogy jobb meló van ennél, de édesebb aligha.

7. Óvszertesztelő

OK, lehet, hogy most csalunk egy kicsit, ez ugyanis nem fizetett állás, de nem volt szívünk kihagyni. Az ausztrál gyártó 200 jelentkezőnek biztosít havonta 60 dollárnyi ingyen óvszert, cserébe csak őszinteséget vár el a termék minősége kapcsán. A kétszázak egyike pedig 1000 dolláros jutalmat kap. (Szóval végül mégis csak kerül itt pénz is.) Egy dolog biztos: ez az a tevékenység, ahol nem jelent gondot, ha az ember hazaviszi a munkát...

8. World of Warcraft tesztelő

 

Valamit szögezzünk le rögtön az elején: nem vagyunk WoW-rajongók. Viszont világszerte él 2 millió ember, aki igen. Nekik nyilván álmaik netovábbja lenne egy olyan munka, amikor kötelességük napi 4 órában tolni a játékot, márpedig egy tesztelőnek ez a dolga. Elérhetetlen? Nem egészen, hiszen a gyártó folyamatosan keres új tesztelőket, ráadásul elsősorban angol nyelvterületen kívül (persze az angol nyelvtudás ettől függetlenül alapkövetelmény). Szóval magyar rajongók: hajrá!

9. Múzeumi mókaigazgató

Példa arra, hogy néha egy kis jó értelemben vett pimaszság (vagy legyen inkább gyermeki őszinteség) csodákat tehet. Főhősünk a hatéves Sam Pointon, aki gondolt egy nagyot és jelentkezett a yorki Vasúti Múzeum megüresedő igazgatói székére. Kézzel írott levelében kifejtette, maximálisan alkalmasnak tartja magát, hiszen saját terepasztallal rendelkezik, mi több, egyszerre két vonatot is képes irányítani.

A munkát ugyan nem kapta meg, de a stábot annyira elbűvölte a kissrác, hogy gyorsan létrehozták neki a mókaigazgatói posztot – a dolga csak az, hogy folyamatosan tanácsokkal lássa el a vezetést arról, miként tudnák a gyerekek számára élvezhetőbbé tenni a múzeumot.

10. Google Maps biciklis fotós

A két szerencsés alkalmazottnak semmi más dolga nincs, mint bejárni Franciaország autóval nem megközelíthető történelmi nevezetességeit és elkészíteni a háromdimenziós képeket. Olyan helyekre kénytelenek szegények eltekerni, mint a versaillesi kastély, vagy a Luxembourg-kert. Ennél azért tudunk rosszabb munkát is...

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on, ahol az itteninél bővebb tartalommal, linkekkel, érdekes sztorikkal jelentkezünk: ami ide nem fér, ott megtalálható! Aki Twitter-en követne minket, azt is megteheti.  Jó szórakozást!